2019/20 – 10 Olasz GP – BT
Ma megvolt a BT ülés az olasz futamról. Dénes, Gergő, Olivér és Pisti voltak ma a BT tagok.
Vágások:
- Időmérő:
- Q1: Molnár Attila
- Q2: Vertetics Szabi
- Race: OK
- Boxvonal: Ok
A vágásokért az Ati és a Szabi 10-10 hely büntetést kapnak 🙁
SRT: OK
Gumihasználat: OK
Segítségek: Ok
Első körös balesetek:
Molnár Attila – Tokos Csaba: Molnár Attila ->3 hely hátrasorolás
Molnár Attila – Uzsák Zoli: Molnár Attila -> 2 hely hátrasorolás
Balesetek:
–
Megjegyzés:
A BT részéről megfogalmazódott egy általános jellegű álláspont arra vonatkozóan, hogy a mezőnyben az előzéseknél igyekezzünk jobban tekintettel lenni a járékostársakra. Amellett, hogy természetesen versenyzünk, abban az esetben, ha lényegesen lassabb autót akarunk megelőzni, azzal várjunk egy olyan előzési pontra, ahol a manőver a másik veszélyeztetése nélkül kivitelezhető.
Figyelmeztetés:
Történt egy kevésbé sportszerű szélárnyékozás a Q1-ben, ezért Horváth Ádámot és Tóth Mikit figyelmeztetésben részesítjük.
A hivatalos végeredmény itt elérhető
A BT ülését sajnos technikai okok miatt nem tudtuk rögzíteni.
Sziasztok! Csak egy apró észrevétel, mint versenyző. Nagyon nem tetszett amit „szélárnyékolás” címszó alatt a Miki és az Ádám csináltak, de az időmérő alatti ilyen tevékenységet sem tartom túl fair-nek. Maga a cselekedet teljesen szabályos, és nem is egyszerű hatékonyan csinálni, mégis akinek nincs csapattársa vagy egy adott versenyen nem ér rá, az önhibáján kívül kerül hátrányba azokhoz képest akik összedolgoznak. Ebből a szemszögből nem tartom ezt fair-nek. Csak ennyi. Köszi. Sziasztok.