Gokart – Hungaroring – Díjak – 2022
Ebben a szezonban is, mint ahogyan azt az utóbbi években is tettük, a szezon lezárásaként egy “hivatalos” eredményhirdetéssel egybekötött közös gokartozást szervezünk a Hungaroringen. Ez az esemény mindkét bajnokságnak szól, vagyis a Pro, és a Retro bajnokság résztvevőit is várjuk rá szeretettel!
Idén igyekszünk hamarabb megszervezni a dolgokat. Amit minél előbb látnunk kell, az kettő dolog. Az egyik a dátum, a másik pedig a várható létszám, legalább hozzávetőlegesen.
Az alábbi 3 dátum jön szóba:
2022. május 21.
2022. május 28.
2022. június 4.
Amire lehet számítani:
Reggel 9:30-kor szoktunk a Hungaroring bejárat előtti parkolójában találkozni. Aki tud, hozzon magával bukósisakot és kesztyűt.
Kérlek írjátok meg, hogy szeretnétek-e jönni, és ha igen akkor írjátok be hogy melyik dátumok lennének jók, minden dátumot írjatok be kérlek, amelyik megfelelő!
Többen a csapatból családdal, barátokkal együtt szoktak érkezni erre az eseményre, ennek természetesen most sem lesz akadálya. Annyi a kérés, hogy ha rajtad kívül jön még valaki olyan is, aki szeretne gokartozni, akkor azt is írjátok meg mindenképpen!
A hangulat nagyon sok panasz még nem volt, így ajánlom mindenkinek az eseményt, azoknak is akik idén versenyeztek először. No meg a gokart is király.
A gokartozás és az éremosztás után terv szerint szervezünk egy kis összeröffenést valahol, ahol enni is tudunk, ez még szervezés alatt, amint körvonalazódnak a lehetőségek, közöljük a részleteket.
+1 bármelyik nap jó.
nekem is barmelyik jo
Nekem jó mindegyik.
Bármelyik időpont jó,pár nap mulva kiderül,hogy lesz e plusz vendég.Azonnal szólni fogok.Köszi M
Majus 21 nekem jó,illetve Szűcsnek is és marsának is,és bracsok jani-nak is. (jani csak akkor jön ha f1-es kocsival megyünk 😀 )
Sziasztok!
Nekem is jó bármelyik nap.
Tőlünk a Máté és Fióna szeretne jelentkezni a gokartra.
Köszönöm.
Jó bármelyik
Hello!
Nekem is bármely időpont megfelel. Legyen az, amelyik a többségnek ok.
Május 21 ott tali 😀
Gokartban is hozod a stabil utolsó helyezéseket? 😀
időd se lesz beülni a gokartba… 😉 KAMIKAZE
Hello
Én nem tudok időpontott mondani mert április 23.-án kezdődik egy továbbképzés ami ha minden igaz szombatonként lenne. Ha viszont tudok menni akkor egyedül. Ha pontosabbat tudok majd jelzem.
Sziasztok. Bámelyik ok. 🙂
Sziasztok.
A június 4 jó, a másik 2 időpont egyelőre kérdőjeles.
Sziasztok. Bármelyik jó. Ketten mennénk.
Sziasztok!Bármelyik időpont jó,6 an jönnénk,4 gokartozna!!!Köszi M
Sziasztok! Bármelyik időpont jó, egyedül mennék.
Ha lehet még változtatni, akkor továbbra is bármelyik alkalom jó, de hárman mennénk, ebből 2fő gokartozna.